Úgy...

döntöttem, hogy ideje megtanulnom szeretni és értékelni magamat, mégha ez így leírva elég hülyén is hangzik, fel kell hagynom, az "énegycsödtömegvagyok" hozzáállással, ebben a korban ez már tényleg nem cool.

Tegnap...

olyan napom volt, hogy csak a saját munkámat kellett elvégeznem. El se fáradtam...

meg...

még azt is le kéne írnom, hogy van nekem egy udvarlóm, aki már nem is az, hanem Kapcsolat, mert ilyen felnött vagyok én már, így a negyven felé. Szóval a pasim, aki imádja a bundáskenyeret, amit nálam evett elöször, és minden héten muszáj neki csinálnom, habár nekem már a fülemen jön ki, és aki egy szépen megtermett apamedve, megszakítva életem hobbitjainak hosszú sorát. Drukkolni ér. Csak tanulnám meg végre ügyesen beosztani az idömet, mert azzal nagyon nagy bajban vagyok a macska rúgná meg.

És akkor még nem írtam meg a memoárjaimat az idióta vásárlókról. Bár ízelítönek annyi, hogy a héten egy nönemü illetö odapisát a próbafülkék elöterébe, majd közölte, hogy bepisáltam. Gratuláltunk...

Én már sosem javulok meg. Mióta nem írtam? Nem akarom tudni. Most jön a szövegem viszont, hogy jajj de nem érek rá. Egyébként meg tényleg. Már megint túlzásba viszem a dolgozást, bár most még anyagilag meg sem éri. Fú valamit ki kell találnom marha gyorsan.

Ugy...

le vagyok merulve, hogy mar a mozgolepcson is elfaradok... Lefele... Is.

Azert...

az olyan szivet melengeto, megnyugtato erzes, amikor 4 ev utan bekapcsolok egy magyar radiot akkor ugyanazokat a szamokat hallgathatom, mint 2002-ben.

Josnonek...

sem lennek utolso, meg anno megjosoltam excsokimacinak, hogy mar reg nos lesz es gyerekes, de meg utanam fog sirni. Es lon... Tegnap egyenesen beallitott az aruhazba hisztizni. Azt hittem a biztonsagiakat fogom hivni.