2017. február 7., kedd

A lány, aki sose tért haza a csülökvásárlásból...

hogy valahogy így kellene folytatni, ugyan hazatértem, de még a lépcsőházban sikerült egy olyan mutatványt összehoznom, aminek következtében már a lakásba se nagyon tudtam bejutni, ugyanis bekrepált a térdem. Nem törött el, nem szakadt el, de ami huzódhatott, akadhatott, az szerintem megtette a magáét. Sikeresen el is bőgtem magam, majd lefeküdtem, hogy majd akkor én kialszom én ezt a bibis térdet.
A fekvést megvalósítani nem sikerült, ugyanis kinyújtani se tudtam, meg ülni se, meg állni, se, meg járni se. Úgyhogy hívtam egy taxit, aztán irány az ügyelet.
Kaptam egy valag fájdalomcsillapítót és okos szavakat, hogy hat/nyolc hétig pihentessem. Háthogynepersze. 
Most otthon vagyok, nem tudom még meddig, ülök a seggemen, és be vagyok tépve a kodeintől. Well... Jó a program. Szóval leszek itt mostanában valószínűleg többször is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése